Amit nem szabad.

 Ez a mindennapi bejegyzés azért nehéz, mert nincs jegyzetfüzetem, és hiába pereg rengeteg gondolat a fejemben, amikor írok, addigra már nincsenek sehol. Pedig sorsfordító gondolataim egyszer sokat érnek majd. De most, mikor itt ülök, alföld az agyam, javarészt űr. Kajakóma, hiába kávé. Pedig a vonaton, ahogy suhant a reggeli táj, még olyan ötleteim voltak, hallod. 

Valójában pedig csak próbálom terelni a figyelmemet a feszültségről, ami bennem van egy hete, vagy kettő, nem is tudom. A kihagyott szerelmekről szól. A nőkről, akikkel így a tavaszi révületben nem lehetek pár, mert van feleségem, aki a párom. De a tavaszi révület nem hat rám úgy vele kapcsolatban, mint egyes nagyon vonzó, nagyon izgató terpesz fantázia nőkhöz kötötten. És nem is csak úgy testileg, de néha lelkileg is izgatnak, mint egy diákszerelemszerű álmodozásban. Persze megint csak ott állok, hogy a mostot nem adnám fel ennyiért, de a feszültség az feszültség. És ezt nehéz belevezetni a sportba, ez annál konkrétabb, annál feszítőbb, de hamarosan jön a nyár, és minden izzadságszagú lesz, fülledt, és a szalmaszálak rátapadnak a lábszáramra, ami majd viszket.